A korondi fazekasság története
Korondon a fazekasságnak osi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentosebb fazekas központjának tartják. A fazekasság a középkortól nott iparággá.
Az elso írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat. Az udvarhelyi mesterembereket rendelet védet, így Korond szorult helyzetbe került. I. Rákóczi György 1643-ban, majd Apafi Mihály 1682-ben rendelettel oltalmazza a székelyudvarhelyi fazekasság termékeit, a korondi s Korond környéki falvak fazekasainak ún. "kontártermékei" ellen. Az eladási tilalmat azonban a korondiak folyamatosan megszegték. A vörös máztalan edények mellett a "cserepesek" kályhacsempéket is állítottak elo. Korondon a legrégebbi, évszámmal ellátott csempe 1667-bol származik. A máztalan, olcsó cserépedényekkel a korondiak Csík kivételével, az egész Székelyföldet és a szász megyéket is ellátták.
1750-ben gróf Gyulaffy László, Erdély udvari kancellárja, korondi birtokos biztosítja a korondi fazekasoknak, hogy évente 4 vásárt tarthassanak Korondon, ahol szabadon árusíthatják termékeiket.
1820-ban korondon már ötven fazekas dolgozott. A XIX. század végén megjelennek az olcsó mázas edények. 1893-ban Székelyudvarhelyen ko-és agyagipari szakiskola nyílik, ahol több korondi is tanul. A mázasedény gyártásának technológiája viszonylag rövid ido alatt egész Korondon is elterjedt. A fazekasok száma 1893-ban már 367-re emelkedett.
A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált fozoedények voltak az akkori cserepes tuzhelyeken. Néhány ezek közül: puliszkafozo fazék, káposztafozo fazék, tejfozo edény, de készítettek sarvaló kandérokat, szilvaízes edényeket, kalákák, lakodalmak, torok alkalmára vékás edényeket.
A cserepes tuzhelyek csempéit több helyen is készítették a vidéken: Atyha, Korispatak, Etéd, Küsmod, Szolokma, Makfalva stb. Az erre vonatkozó bizonyíték az 1667-es évszámot viseli magán. Páll Lajos festo-költo pedig egy "Nemes Monos de Korond 1767" feliratú szép brokátmintás csempét talált. Ugyancsak szép régi csempéket oriz Józsa János fazekas.
Korondon a fazekasok mindig nagy számban éltek. Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott. Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkezo fazekasok száma. A legtöbb mester a falu Tószegnek nevezett részén élt osi idoktol fogva. A többségükben gazdálkodó felszegiek "kurtaharisnyásoknak" gúnyolták régebb oket, mivel a korong hajtásától elkopott-kifoszlott a székelyharisnyájuk szárának az alsó része.
Az a tény, hogy 1613-ban egy udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolta a korondiakat, bizonyítja, hogy a korondi fazekasok már akkor komoly vetélytársként jelentkeztek. Idovel az 1750-ben Gyulaffy László által biztosított négy vámmentes vásár lehetosége is kevésnek bizonyult, így nagyobb piacra volt szükség. A XIX. század közepére már a korondi fazekasok termékei Erdély szerte ismertté váltak. Az árusítási utakat "szekerességnek" nevezték. Leggyakrabban Marosvásárhely vidékét és a Mezoség falvait látogatták meg. A biztosabb vásárok végett távolabbi vidékekig is elmerészkedtek, egészen a Mezoség pereméig. Ezek az árusítási utak, azonban nem voltak veszélytelenek. Útjaikra általában egy katlan fazekat (600-1000 db) vittek. Az edények ára kétszer töltve kukoricával volt abban az idoben. Kínos, nehéz munka volt mind az edény készítése, égetése, mind pedig az értékesítése. Ezért a falu szegényebb rétegét éppen a fazékiparral foglalkozók alkották.
Az 1820-ban egész Erdély szerte megejtett úrbéri összeírás alkalmával 50 fazekast jegyeztek fel Korondon.
A XIX. szd. Közepétol a korondi fazekasság számára új piacokat jelentettek a Kárpátokon túli falvak, városok, melyek valósággal felvirágoztatták ezt az iparágat. Ezt az ívelést a Románia és Ausztria- Magyarország között kibontakozott ötéves "vámháború" szakította meg. Továbbá az is fokozta sz értékesítési válságot, hogy csappant a kereslet a közelebbi területeken is a máztalan fazekak iránt. Ekkor következett be az elso fazekas "emigrálás". Tizenhét mester vándorolt át Korondról s más Udvarhely megyei településekrol az akkori Románia területére a jobb megélhetoség reményében.
A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara fontos adatokat szolgáltat jelentéseiben a századvég korondi fazekasságával kapcsolatban. Ezekbol nyomon követheto, hogy miként tunt el lassan a korondi máztalan kerámia és foglalta el a helyét a keresettebb mázas edény. Szinte évrol- évre kimutatható, hogy miként ösztönözték az akkori kereskedelmi minisztérium képviseloi, a mázas edények készítésének meghonosítását. Az áttérést a visszaesett edényárak is sürgették. Míg 1886 elott 100 db edény ára legalább 3 forint volt, addig a vámháborút követoen mindössze 1,70 forintot kaptak érte.
A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara igyekezete eredményeként a kereskedelmi miniszter nyolc hónapos tanfolyamot szervezett a mázas fazekasság elterjesztése érdekében, sot ún. "vándortanító" is tevékenykedett, aki házról házra járva tanítgatta az embereket az új technológiára. A lakósság azonban idegenkedett a kezdeményezéstol.
A kerámiaválság ellenére Korondon nem csökkent a mesterek száma. Mialatt Küsmodön és Szolokmában alig tevékenykedett 7-8 fazekas- és nemsokára ezek is felhagytak vele- addig Korondon az 1893-as jelentés szerint még mindig 145-en uzték ezt az osi mesterséget. A korondi vállalkozó kedvueknek segítségükre volt a székelyudvarhelyi Ko- és agyagipari szakiskola létrejötte is.
Az 1900-as évek elején Székelyudvarhely vármegye eroteljes iparfejlesztési akciót indítványozott. Textil, ko, és agyagipari létesítményeket kértek a Sóvidék számára.
Az Iparfejleszto Bizottság a kereskedelmi minisztériumhoz címzett Memorandumában beszámolt a korondi lehetoségekrol: "Bizottságunk hiszi, hogy néhány év alatt, elsosorban Korondon olyan iparfejlesztési akciót kezdeményez, mely által százak és ezrek fognak európai verseny - agyagiparos mukészítményeket eloállítani."(Udvarhelyi Híradó, 1907)
A XIX század utolsó évtizedében páratlan fejlodésnek indult a korondi fürdo is, amelynek akkori tulajdonosa Gáspár Gyula egy kis mázasedénygyártó muhelyt létesített. Ebbe az üzembe hozta mesternek Korispatakról Katona Jánost és egy német festot. Az üzembe több korondi is dolgozott, így egyre többen kezdték elsajátítani az új gyártási folyamatot. 1909-ben a Kereskedelmi és Iparkamara jelenthette, hogy Korondon elterjedt a mázasedény készítése. A mázas kerámia térhódítása a korondi fazekasság addig nem tapasztalt fellendülését jelentette. 1913-ban már ennek alapján városi rangot kértek a nagyközségnek.
Azt, hogy a modernebb gyártmányok ma már magasabb szinten állnak, köszönheto Filep Dezsonek, akitol a fazekasok eltanulták a muvészi kivitelt, és igen szép eredményeket értek el. Ok azok és akik ma a legelokelobb szalonokba beillo vázákat gyártják. Ezek a vázák nemcsak a "közönséges korondi fazék" végnapjait jelentették, hanem a régi értelembe vett fazekasság megszünését is. Korondon a fejlodés tovább folytatódott. A két világháború közti periódus újabb lendületet adott a fazekasságnak.
A román néprajzosok már a húszas évek végen "felfedezték" Korondot. Mac Constantinescu a fogarasföldi Dragus-i kerámiát a korondival hasonlította össze. Az akkori faluban 200 egyéni fazekasmuhelyt talált.
A korondiak sikerrel vették fel a versenyt a kerámiaipar tokés vállalkozásaival is. Foleg Munténia és Moldva falvait kezdték elárasztani változatos, tarka festésu cserépedényeikkel, játékokkal és dísztárgyakkal.
A Tompa fivérek tordai kerámiagyárának mintájára 1929-ben megalakult elobb a Bertalan Áron, majd a Katona Sándor tulajdonában lévo "fazékgyár". 1936-ban alakult meg a Patria nevu új gyár, ahová idegenbol hozott fazekasokat neveztek ki muhelyvezetonek. Ez a vállalkozás hamarosan megszunt. A Bertalan Áron kerámiagyárba egyre több szakiskolát végzett fazekast hoztak, nemcsak Udvarhelyrol, hanem Tordáról is.
Korond a két világháború között a fazekas központok "sárkovácsainak" befutó helyévé vált. A kerámia az egyik legkifizetodobb üzletnek bizonyult. Az 1930-as évek végén Bertalan Áron a tordai Pitvartól a Tompa fivérekhez hasonló modelleket kapott. Korondon is egyre jobban a elterjedtek a "népies", "magyaros" minták. Ebbol nemcsak a Pitvarnak szállítottak, hanem Németországba is. Az üzemek révén a magán fazekasoknál is elterjedtek a gipszformák (modellek). A negyvenes években Bertalan és Katona üzeme mellett két kisebb muhely is muködött. Az egyes muhelyekben mindent elkövettek a muhelytitkok megorzéséért.
Idoközben Korondra mukedvelo festonot, Boér Máriát hívták Kolozsvárról, aki szép virágváza díszítéséket és modelleket készített, és bevezette az antilopos vázák készítését. A nagyváradi Molnár Judit, Boér Mária után 1945-ig tevékenykedett Korondon.
Tófalvi Zoltán szerint ez a korszak piaca az "eklektikus edényeket, giccses emléktárgyakat, talpas vázákat, és hímzésekbol átvett festett vagy szaruzott díszítményeket igényelte." (Tófalvi Zoltán: A korondi fazekasság)
A korondi fazekasokra a Kárpátokon túli edénygyártók is felfigyeltek, nemcsak a vásárlók és a néprajzosok.
A II. világháború éveiben a korondi fazekasok nyugat felé is messze "elonyomultak", egészen Ausztria határáig. A bécsi döntés után dr. Szepesi Mihály miniszteri tanácsos az ún. "úri" ízlést kielégíto fazekasokat szövetkezetbe szervezte, és termékeiket az egész ország területén árusította. Többen dolgoztak is az anyaország különbözo településein, mint fazekasok, ezek hazatérve meghonosították az ellesett szecessziós utánzatú, népies, magyaros stílust.
A sokféle hatás és a piacok megorzéséért tett erofeszítések a tulajdonképpeni népi fazekasság végét is jelentették. Tófalvi Zoltán így ír errol: " Korondon a szigorú értelembe vett népmuvészet is megszunt és átalakult gicsekkel tarkított népi iparmuvészetté."(Tófalvi Zoltán: A korondi fazekasság)
A korondiak évrol évre több terméket szállítottak a Kárpátokon túli területekre. Kezdetben szekerekkel, késobb teherautókkal fuvarozták az árut.
1949-1950 között államosították Bertalan és Katona Sándor üzemeket, és a magániparosok helyzete is nehezebb lett. A hatvanas évektol a közkézben levo gyárak termékskálája kibovült. Elkezdodött a virágvázák, falitányérok, és más dísztárgyak sorozatgyártása. 1962-ben az üzemekben elkezdik gyártani a fekete kerámiát. Azuta magántermelok is foglalkoznak vele.
A turistaforgalom fellendülése fokozta a keresletet is. A leleményes korondi ember pedig igyekezett kieléggíteni minden szükségletet, sokszor éppen az igazi értékek föláldozása árán. Így hódított teret a giccses dukkó-díszítés is.
1974-ben új, modern, korszeru kerámiagyárat létesítettek Korondon. Az 1972/73-as tanévben a székelyudvarhelyi szakiskola vezetosége tanulókat toborzott kerámia szakra, és ezt az osztályt kihelyezték Korondra a helyi elméleti középiskola épületébe. Az itt végzett diákok a korondi kerámiaüzembe szakmunkásként álltak munkába.
Az 1989-es fordulat változást hozott a korondi üzem életében is. A gyárat a Vestra néven részvénytársasággá alakították, a munkáslétszámot, és a termelést lecsökkentették. Az inflációnak, és a vezetoi érdektelenségnek köszönhetoen a megtermelt javaknak nehezen került felvevo piac, és a kilencvenes évek közepére le is állt a termelés.
Szerencsére a kerámiaüzem leállása nem jelentette a korondi fazekasság halálát. Bár örökös párharc folyt az üzemi termelés, és a magántermelés között, mégis ösztönzo hatása volt. Ami már két évtizede ösztönzo mércét állító rendezvény a korondi fazekasok számára az az Árcsói kerámiavásár. Az évrol évre megrendezett kerámiavásár által Korond népi mestersége, a fazekasság, a közszemlélet tárgyává vált. A résztvevo fazekasok hozzáállásának köszönhetoen a rendezvény évrol évre jobban betöltötte tömegnevelo szerepét.
A kerámiatermékek híre messze túlnott az évek folyamán Európa határán. A magántermelok-most már csak róluk beszélhetünk- az öt kontinens majdnem minden országába eljuttatják (különösen 1989 után) termékeiket, de az 1962-1989 között virágzó üzemi termelés is sok országot meghódított.
A fobb importálók: Algéria, Anglia, Ausztria, A.E.Á., Ausztrália, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izland, Izrael, Japán, Jugoszlávia, Kanári-szigetek, Kanada, Líbia, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Norvégia, Olaszország, Panama, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szovjetúnió, Új-Zéland.
A korondi fazekasság történelmét, múltját végigkövetve, méltán nevezhetjük a települést, az erdélyi fazekasság, és a népmuvészet legnagyobb központjának. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy számtalan Maros, Hargita és Kovászna megyei székely népi fazekas központ közül ma csak a korondi muködik. Természetesen ennek megfeleloen megnövekedett a "korondi" kerámia iránt érdeklodok tábora, és emellett a fazekasoknak igazodniuk kellett a változatosabb igényekhez is.
Korond nagy érdeme, hogy az erdélyi fazekas központok lassú hanyatlásával és fokozatos megszunésével is ki tudta elégíteni a késobbiekben jelentkezo fokozódó igényeket, és ezeket életbe is tudta tartani.
A korondi fazekasság
A korondi fazekas központ híre már nemcsak a megye, hanem az országhatárokon is túlterjedt. Az ország egyetlen helységében sem dolgozik annyi agyagot formáló és díszíto fazekas, mint Korondon. Ezen túl a fazekas központ történeti szempontból is figyelemre méltó. A gazdasági-társadalmi fejlodés hatására, amely minden típusú mesterséget kimozdított hagyományos kereteibol és társadalmi rendeltetésébol, a korondi fazekasság sorsa kedvezoen alakult.
Egyrészt, mert megmaradt a hagyományos fazekasság, s ma is nagyszámú használati edény készül, amelyet az ország több vidékén igényelnek, másrészt pedig létrejött a kerámia, új díszíto változata, amely mennyiségben és minoségben jóval felülmúlja a fazekasok eddig ismert összes alkotásait. Így Udvarhelyszék XIX. századi virágzó fazekas központjai közül - Székelyudvarhely, Küsmod, Korond, Homoródalmás, Székelyzsombor - a változások eredményeként, a fazekasság csak Korondon maradt meg és muvészi értékben elore is lépett. A jelenség országos viszonylatban is egyedülálló. A fejlodés tényezoi közül a muvészi elorelépés a legfontosabb. A néhai "sárkovácsok" utódai, a régi típusú korongokon, a hagyományos edények mellett ma mesteri alkotásokat készítenek. Így a korondi kerámia formái, díszítési és rendeltetési jegyei alapján a népmuvészeti alkotások közé sorolható.
A régi Udvarhely vidéki fazekas központok formakincse, díszíto motívumai ma Korondon élnek tovább. Több mint kétszáz korongozó alakítja az agyagot a hagyományos korondi és a környékrol Korondra származott formákra.
A mai korondi kerámia formavilága a leheto legváltozatosabb, a díszítomotívumok is igen sokfélék. Ezeket két csoportba oszthatjuk: a hagyományos, helyi, korondi formák és díszíto motívumok, valamint az új, átvett formák és díszíto motívumok. A forma-és a motívum-ötvözodés eredményeként a mai korondi alkotások megfelelnek a köyönség ízléseinek.
" Napjaink alkotásait, tehát a ma embere és közössége alakította ki, alkotja meg és saját jegyeiként viseli. Ebbe a népmuvészeti értékrendbe a fehér kerámiát soroljuk be, amely az egész Udvarhely vidék fazekas központjaiból származó, népmuvészeti szintre emelkedett forma-és díszítomotívumok ötvözodésébol áll és amelyet ma korondi kerámiának nevezünk."(Kardalus János: A korondi kerámia)
Az utóbbi két évtizedben gyors ütemu újítások mentek végbe. Különösen a formák lépték túl a hagyományosnak mondható rendet. A jelenség összefügg a kerámia szerepváltozásával, a díszíto funkció fokozott elotérbe kerülésével a régi használati kerámiával szemben. Ezért találkozunk ma olyan formákkal is, történelmileg nem nevezhetok korondinak. Ezek alkalmazása egy természetes megnyilvánulás, a kerámia mai igényekhez való alkalmazkodása folyamán. Hasonló alakulás figyelheto meg a díszítomotívumok szerkezeti rendjében is, ahol a régi elemek újakkal telítodnek, gyarapodnak.
Az újítások másik területét az új típusú festékmázzal való próbálkozás képezi az újhabán típusú máz és a grafitmáz alkalmazása révén. Az újhabán típusú máz más a XIX. század végén Korondra került máznak egy tökéletesebb változata, fehér csillogó máz, amely ünnepi hangulatot kölcsönöz a mai alkotásoknak. A grafitmáz alkalmazása teljesen új keletu eljárás és kevesen használják.
A korondi kerámia nemcsak otthon bizonyított, hiszen országos kiállításokon, és mindenütt a legmagasabb díjat és elismerést kapta.
A korondi taplászat története
A taplofeldolgozás az egyetlen olyan népi mesterség, amelynek pontosan ismerjük a keletkezési körülményeit. Írott feljegyzések tanusítják, hogy a XIX. század hetvenes éveiben Borszéki Lina tanítóno honosította meg Udvarhelyen és környékén.
Az Erdélyi Szótörténeti tát IV. Kötetében megtaláljuk már 1595-ben a taplógomba feljegyzését: taplógomba (Fomes fomentarius) néven. A magyar nyelv történeti etimológiai szótárában 1395-ben említik eloször taplow formában. A taplóból kászült tuzgyújtó eszközt viszont 1506-ban emlitik legeloször. A történeti etimológiai szótár a szó eredetét bizonytalannak tekinti, de valószínu, hogy török eredetu. A fuzfákon növo parázstaplót is (Fomes igniarius) és bükk taplót is ( Fomes fomentarius) a gyufa feltalálásáig a "tuzütésnél" -a kovako mellé helyezve- a tuzgyujtás nelkülözhetetlen eszközeként használták. Ezen kívül a méhészetben füstölésre is használták. A tapló azomban nemcsak a tuzcsiholás nélkülözhetetlen eszköze volt, hanem a népi gyógyításban is alkalmazták vérzéscsillapítóként, fejfájás ellen (a sapkát) és aranyér gyógyítására (füstölögtetve).
A korondi toplászat meghonosodásának okaként több érv is felsorakoztatható. Legnyomósabbnak a múlt század végének, s a huszadik század elejének nyomasztó gazdasági élete jelölheto meg. A szegénység, páratlan találékonyság, kézügyesség, és az új iránti fogékonyság alakította ki ezt a mesterséget is, mint korábban a fazekasságot, és más mesterségeket. Az eddig felkutatott irásos források azt igazolják, hogy taplémuvesség elterjedése Korondon Filep János postamester nevéhez fuzodik, aki az 1895-ben megalakult Korondi Hitelszövetkezetnek is tagja volt. A népemlékezet szerint Filep János legelso taplógyujtoje Bancza Pali volt. Az azóta megsokasodott taplógyüjtoket ma is "Bancza ivadékainak" nevezik, a zsákot pedig amelybe a taplót gyujtik "Bancza- zsák"-nak hívják. Filep János kezdeményezése sikerrel járt. Kereskedo szellemu egyének megvásárolták a megmunkált darabokat, és nagyvárosokban, fürdo- és üdülohelyeken próbáltákértékesíteni, többnyire sikerrel.
Mivel a feldolgozott tapló igen könnyu, nagy mennyiséget is könnyen lehet szállítani. Ennek, a szállítás akkori feltételei mellett igen nagy jelentoságe volt. A taplókészítok hamar rájöttek arra, hogy legjobb ha maguk készítik el portékáikat, és így nagyobb jövedelemre számíthatnak. A taplómegmunkálás "tudománya" gyorsan terjedt. Új tehetséges mesterek, és kereskedok foglelkoztak vele, így a falu új, jövedelemkiegészítési lehetoséggel gazdagodott.
A taplófeldolgozás díszárú választékának magas muvészi szintre való emelésében nagy szerepe volt a Korondra telepedett Gál Sámuelnek, aki az 1930-as évek után szinte minden nagyobb kiállításo részt vett, és értékes díjakkal, kitüntetésekkel tért haza, növelve a falu hírnevét azáltal, hogy termékei több földrészre is eljutottak. Taplósapkáiért 1933-ban ezüstérmet kapott a sepsiszentgyörgyi Mezogazdasági és Ipari Kiállításon, különféle taplómunkáiért pedig aranyérmet kapott Kolozsváron a Méhészeti Kertészeti és Háziipari kiállításon.
A taplógyujtés a taplómesterség legfáradságosabb, veszélyes munkafázisa. Taplógyujtés közben többen is életüket vesztették. Az egész ország bükkerdoi a korondi toplászok "kiosztott"területe volt. A taplóknak külömbözo mérete és típusa létezik. Egyesekbol sapkákat, másokból kefetartókat, nagytáskákat, kalapot, tupárnát stb. készítettek. Némelyikbol csak kevés rész marad meg faragás után, mások taplóóriások.
A taplófaragás, taplógyüjtés többnyire féfimesterségnek számít, de voltak noi képviseloi is Korondon. Manapság a gyujtés és értékesítés is könnyebb lett. A szorgalmas korondiak az öreg bükkösökrol összegyujtik a taplót, családi üzemükben feldolgozzák, majd széthordják az országhatárokon túl is. Az Árcsói kerámia vásároknak is állandó színfoltja a díszes tapló-stand.
1996 és 1998 között két évi gyujtomunka eredményeként, dr. Zsigmond Gyozo felkérésére István Lajos és Szocs Lajos összegyujtötték a korondi taplófeldolgozás teljes anyagát egy országos méretu kiállítás céljára, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum részére. A kiállítás anyagát adományként gyujtötték, azzal az ígérettel, hogy az ajándékozó nevét feltüntetik a tárgyak mellett, a kiállításra meghívják a gyujtoket, és az anyag a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba kerül megorzés végett.
A taplófeldolgozás a népi fazekasság mellett szintén jelentos népi mesterségnek számít. Korond azok a közé a világviszonylatban is ritka települések közé tartozik, amelyekben még ma is élo mesterség a taplófeldolgozás. Ez a foglalatosság az utóbbi idoben 50-60 családnak biztosított megélhatést.
A taplógombát hamuval, vízzel, lassú tuzön öt napon át fozik, majd a szálkás rész eltávolítása után kalapáccsal megpotyolják. Ezután kifaragják, majd topolják, nyújtják, szabják, vasalják majd préselik, és a kész tárgyra díszeket ragasztanak.
Ma a taplóból többféle tárgyat is készítenek: sapkát, válltáskát, kefetartót, falvédot, öveket, tupárnát, virágdíszeket, és másokat. A korondi taplósok készítményeiket a tengerparton és külömbözo városokban is értékesítik.